Osmosis kormányzói palotájában már délben megkezdődött a fogadás. A sziget előkelőségei szerették leszakajtani a mulatozás minden virágját, így hát szokás szerint már ebédidőben megkezdődött a jóféle étkek és a még remekebb borok feltálalása. A nagyterem falai mentén felállított asztalsorok roskadoztak a gyümölcstől és a frissen sült húsoktól, középen pedig táncosok és mutatványosok egymást váltva szórakoztatták a nemes urakat és hölgyeket.
Dariosz kormányzó természetesen az asztalfőn foglalt helyet, és egyelőre csínján fogyasztott ételből és italból egyaránt. Nemcsak azért, mert tudta, hogy messze még az éjjel. Be kellett vallania magának, hogy hosszú napok elteltével is nyomasztotta az Aldea szigetén elszenvedett diplomáciai fiaskó és megaláztatás.
Merengéséből a bordái között megjelenő könyök zökkentette ki. Trin, az öreg titkár jelezte finoman, hogy illendő volna az éppen szereplő úrhölgyre is vetni egy pillantást a nagy busongás közepette.
Dariosz felemelte a fejét, és aztán sokáig rajta felejtette a tekintetét Sztavrila úrnőn. A nemes hölgy a harmincas évei végén járhatott, de szemkápráztató bájait sok fiatal nő is megirigyelhette volna. És Sztavrila tett is róla, hogy pompás idomai senkinek se kerülhessék el a figyelmét.
Mintha nem is viselne semmit – gondolta magában Dariosz, amint végigtekintett a rafinált selyemruházaton, és szinte el sem jutottak hozzá a nemes hölgy szavai. Persze nem veszített semmit, a mai napon mindenki arról szónokolt, mekkora áldás Osmosis népének, hogy az idei választáson újra Dariosz lett a sziget kormányzója, aki felvirágoztatta a gazdaságot, jólétet teremtett, igazságot hozott, tartsák meg az istenek még sokáig erőben és egészségben.
Dariosz odahajolt a titkárához, és halkan megkérdezte:
– Mi az állapota e nemes hölgynek?
– Tavaly özvegyült meg – felelte Trin. – Azóta jó pár kérője akadt, de nem adta be a derekát.
– Úgy – nyugtázta a kormányzó. És aztán már csak maga elé morogta: – Talán majd nekem beadja, mégpedig ma éjjel.
Az ünnepséget csakhamar megzavarta néhány hírnök megjelenése, akik rendre a kormányzóhoz siettek, és a fülébe súgtak valamit. Dariosz egy idő után szükségét látta, hogy néhány főemberével félrevonuljon, és megtárgyalja a fejleményeket. Kiválasztotta azt az időpontot, amikor csupán késdobálók és buzogánypörgetők voltak a színen, semmiféle nemes ajándékozó felbukkanása nem volt várható. Felemelkedett az asztaltól, rápillantott néhány emberre, aztán elindult a hátsó ajtó felé, amely egy kisebb helyiségre nyílt.
Az öreg Trin anélkül is követte a kormányzót, hogy erre bármiféle jelet vagy pláne konkrét felkérést kapott volna. Az elmúlt évek során a lelkében már annyira egybeforrt a saját élete és a kormányzó szolgálata, hogy természetesnek érezte ezt a működési módot.
Rajta kívül két országnagy, valamint a kikötőparancsnok haladt be a helyiségbe, utóbbi mindjárt jelentést is tett a kormányzónak:
– Összesen tizenhárom hajó érkezett, mind zsúfolásig telve emberekkel. De nem haladtak be a kikötőbe, hanem úgy fél mérőföld távolságban horgonyt vetettek.
– Tapasztalt a kikötőőrség bármiféle támadó szándékot? – kérdezte Dariosz.
– Nem, uram. A legcsekélyebbet sem. A legfrissebb jelentés szerint a vezérhajóról csónakot eresztettek le, amelyben négy személy ülhet, talán öt. Egyedül ők tartanak a kikötőnk felé.
– Meg lehet állapítani a hajók hovatartozását?
– A vitorláikkal együtt a zászlóikat is leeresztették. Ha megengedsz egy következtetést, uram, szerintem ily módon is jelzik, hogy nincsenek támadó szándékaik – vélekedett a kikötőmester.
Dariosz elgondolkodva járkált fel és alá a helyiségben, miközben a jelentést hallgatta, majd végül odalépett a kikötőparancsnok elé, a vállára tette a kezét, és mélyen a szemébe nézve így szólt:
– Köszönöm a helytállásodat, nagyra becsülöm. Kérlek, hogy mostantól a leggyorsabb futárszolgálatot léptessük életbe a kikötő és a kormányzói palota között. Mindenről tudni akarok a lehető leghamarabb, de megértheted, hogy a fogadást nem szakíthatom félbe úgy, hogy még nincs is arra vonatkozó ismeretünk, pontosan mi történik.
A kikötőparancsnok meghajolt, aztán katonásan távozott, Dariosz pedig a hadügyi felelőshöz fordulva így szólt:
– Tudom, hogy ma, a beiktatásom ünnepén a katonáim is mulatnak. De mégis arra kell kérnelek, távozz a mulatságról, és személyesen tartsd kézben a folyamatokat. Nincsenek rossz előérzeteim, de igen nagy szégyen lenne, ha egy ilyen ostoba hadicsel segítségével foglalná el bárki is Osmosist. Szólítsd készenlétbe a még hadra fogható harcosokat. Délután van, talán még nem ütötte ki magát mindegyik tartalékosunk. Aki pedig csak néhány pohár bort ivott, hát annál vakmerőbben fog harcolni, ha úgy hozza a sors.
A hadügyi felelős is meghajolt, aztán sebesen távozott a kisteremből.
